Magas hátú, oldalról erősen lapított hal. Homloka meredeken emelkedik, orra tompa, szája kicsi és csúcsba nyíló. Hátúszója körülbelül a hasúszóval egy vonalban kezdődik, a széle domborúan lekerekített.

A növényekben gazdag sekély állóvizeink jellemző őshonos hala. Nagyobb állományai az öreg holtágakban és a mocsarakban alakulnak ki. Elviseli az oxigénszegény viszonyokat, télen pedig a víz teljes átfagyását is.

Mindenevő, táplálékát kisebb gerinctelen állatok, növényi hajtások és magvak, valamint szerves hulladékok alkotják.

A folyószabályozások előtt, a leggyakoribb halaink egyike volt a széles kárász. Az ármentesítés után erősen megfogyatkozott, az utóbbi évtizedekben pedig számos vizünkből eltűnt. Ma már ritka és veszélyeztetett halunk, védelme indokolt lenne. A folyószabályozások, lecsapolások káros hatásain kívül az invazív ezüstkárász nagy mértékű elszaporodása is veszélyezteti a fajt, mely egyrészt táplálék konkurense, másrészt mivel képes összeívni a széles kárásszal, az őshonos faj genetikai tisztaságát is veszélyezteti.

A tervezett génbanki állományokkal biztosítani tudjuk a faj genetikai tisztaságának megőrzését, valamint állományainak fenntartható hasznosítását. Mind tógazdasági telepítése és termelése, mind pedig a természetes vizekben élő populációinak megerősítése céljaink között szerepel.