Suhayda Jenő (1930-2023)
Suhayda Jenő 1930. augusztus 31-én született. Tanulmányait Debrecenben kezdte, később Gyöngyösön érettségizett. A Kertészeti Egyetemet munka mellett Budapesten végezte el. A méhekkel édesapja révén ismerkedett meg, aki kapott testvérétől néhány méhcsaládot NB fekvőkaptárban.
Gödöllőre, a Méhtenyésztési Osztályra 1949-ben került, ahol 1952-ben kapott végleges állást Örösi Pál Zoltán osztályán. Végigjárta a ranglétra minden fokát, fizetés nélküli gyakornokként kezdte, tudományos osztályvezetőként ment nyugdíjba. A Méhészeti Osztályt 1972 és 1998 között vezette.
Az életét meghatározó terület a méhtenyésztés és az anyanevelés lett. Nagy szerepet vállalt a leányfalui anyanevelő telep fejlesztésében, az ottani üzemszerű anyanevelési rendszer kidolgozásában. Anyaneveléssel kapcsolatos kísérleteket is végzett, az anyás dajkacsaládokkal való kísérletek során a módszert fejlesztette, tökéletesítette. 1956-ban méhész szakcsoportot szervezett Gödöllőn, majd 1982-ben Országos Anyanevelő szakcsoportot alakított. Ebből a szakcsoportból később létrehozta a Magyar Méhtenyésztők Országos Egyesületét, melynek első elnöke volt. Elindította Magyarországon a tenyésztési célú mesterséges termékenyítést a méhtenyésztésben. Nevéhez fűződik a krajnai méhfajta magyarországi elismertetése és törzskönyvezésének elindítása.
Neves szakíró, számos szakkönyv, szakmai kiadvány szerzője, társszerzője, lektora. A Méhészet című újságnak évtizedekig munkatársa, szakmai szerkesztője. Szakírói munkásságáért 2002-ben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Miniszteri Dicséretben részesítette. Több éven keresztül oktatott méhészeti tantárgyakat a Kertészeti Egyetemen és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Számtalan szakmai előadást és bemutatót tartott az egész országban.
Példaértékű életútja miatt méltán sorolhatjuk a közelmúlt meghatározó méhészeti szaktekintélyei közé. Fájó szívvel búcsúzunk Jenő bácsitól.