Kis-közepes testű juh. A fej középnagy, az anyák feje elég száraz, a kosoké aránylag szélesebb és durvább. Az orrhát az anyákon enyhén, a kosokon kifejezettebben domború. Az orron enyhe tűzdeltség előfordulhat, a száj esetenként világosabb árnyalatú vagy pigmenthiányos. Az anyák szarvtalanok, vagy sarló alakú szarvat viselnek, a kosok egy része szarvatlan, másik részük másfél körívet leíró erős, csigás szarvat visel. Szürke a köröm valamint a szarvalt egyedek szarva is. A fejtető enyhe átmenetet képez a homlok és nyakél között. Az ajkak közepes finomságúak. A szemek nagyok sötétek és igen élénkek. A fülek közepesen hosszúak hosszúak és vízszintesen hordottak. A nyak közepesen izmolt és ráncmentes, a vállak jó kötésűek, a mar közepesen széles és izmolt. A hát és ágyék egyenes, aránylag hosszú és közepesen izmolt. A törzs a fiatal korban jól táplált egyedeknél hosszú, mély és dongás. A has a kosoknál hengeres, anyáknál terjedelmesebb. A far enyhén lejtős, közepes hosszúságú, szélességű, izmoltságú, sokszor csapott. A csontozat erőteljes. A tőgy jól fejlett. A végtagok a törzshosszhoz képest aránylag rövidek és mérsékelten izmoltak. A hegyi változat alacsonyabb, de dongásabb, és rövidebb lába miatt zártabb benyomást kelt. Az alföldi változat ezzel szemben méretesebb, szellősebb. A fej és lábak feketék, sötétbarnák vagy barnák. A bőr tömör, rugalmas, enyhén pigmentált vagy hússzínű.

A száj nyálkahártyája és a nyelv palaszürke. A bunda fehér, fürtös szerkezetű, tűzdeltség előfordulhat. A bárányok színe homokszürke, sárgásbarna vagy sötétbarna, de rövidebb-hosszabb idő múlva mindegyik bundája kifehéredik. A bundában bélanyagos szálak találhatók, főleg a durva bőrű testtájakon (far, comb). A bunda a fejet (a pofa kivételével), a nyakat és a törzset is fedi: lenyúlik a lábtőig, illetve a csánkig (gyakran azonban csak az alkar és az alcomb feléig), illetve ráterjed a hasaljra. A kosok nyírósúlya 4-5 kg, az anyáké 3-4 kg, 8-10 cm fürtmagassággal. A gyapjú finomsága 28-36 mikron.

A fajta történetéből tenyészterületenként több cigája változatok ismerünk, pl. a fogarasi termetes nyáj, a kolozspusztai fekete fejű és lábú nyáj tisztafehér gyapjával, azután a legjobb és legtöbb gyapjút adó somogyszentimrei nyáj, vagy a tejelékeny és suta kisszállási nyáj. Ma a cigája juhnak két típusa – a „hegyi” és az „alföldi” különböztethető meg. A hegyi alacsonyabb, de dongásabb, és rövidebb lába miatt zártabb benyomást keltő jószág, az alföldi ezzel szemben szellősebb, méretesebb, csontosabb termet. A kosok egy része másfél körívet leíró csigás szarvakat visel. Szaruanyaguk fekete, ami még ellenállóbbá teszi a fajtát.

Kimondottan tejtermelésre szelektált fajta a tejelő cigája. Testmérete nagyobb, mint a régi cigájáé. A kosok 90-100 cm, az anyák 75-80 cm marmagasságúak. A fejési időszakban 110-120 liter tejet ad. A bárányai feketén jönnek a világra. Csak suta. 1999-től törzskönyvezik külön típusként.

A hegyi típusba tartozik Erdélyben kialakult kovásznai változat, ami kistestű, kávébarna pofájú és lábú, ugyancsak jól tejelő; a változat neve románul ruğine (rozsdás). Ennek a változatnak az első, legklasszikusabb és már-már sárga egyedei hétfalusi (Bácsfalu, Pürkerecz, Tatrang, Zajzont, Türkös, Hosszúfalu és Zsarnátfalu) cigáják voltak.