Állatbiotechnológiai konferencia Nyitrán

Állatbiotechnológiai konferencia Nyitrán

Idén február 1-én, nyolcadik alkalommal rendezték meg Nyitrán az Állatbiotechnológiai Téli Iskolát, amely fókuszában az őshonos haszonállatok biodiverzitásának megőrzése állt. A konferencia helyszíne a Szlovák Agrártudományi Egyetem AgroBioTech Kutató Központja volt, hazánk mellett szlovák, cseh, lengyel, litván és szerb szakemberek részvételével.

A plenáris előadások során a jelenlévők betekintést nyerhettek az állatok génmegőrzését segítő biotechnológiai eljárásokba. Az ezt követő programban a környező országokban alkalmazott génmegőrzési módszerekkel, ill. a hozzájuk kapcsolódó kutatási eredményekkel és lehetőségekkel ismerkedhettek meg a résztvevők. Az ex situ – in vitro szekcióban meghívott előadóként Kissné Dr. Váradi Éva képviselte intézetünket „Novel approaches in in vitro conservation of poultry genetic materials” című előadásával, míg Dr. Buda Kitti a fiatal kutatók szekciójában mutatta be a HGI-ben végzett kutatásainak eredményeit a „Transplantation of frozen-thawed gonadal tissue in domestic goose” címmel. Rajtuk kívül intézetünkből Dr. Drobnyák Árpád és Bányász Ádám vett részt az eseményen.

A rendezvény ideje alatt 34 posztert lehetett megtekinteni, majd az előadásokat követő szakember-találkozón új, értékes szakmai kapcsolatok kialakítására és a meglévők mélyítésére nyílt lehetőség.