2023. szeptember 28-án a KÁN részeként tartották meg a 34. Nyúltenyésztési Tudományos Napot a MATE Kaposvári Campusán.
A jelenlévő és az online résztvevőket a szervezőbizottság elnöke, Dr. Gerencsér Zsolt, és a MATE ÁTI igazgatója, Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid köszöntötte. Dr. Hullár István elnökletével az Állategészségügy és szaporodásbiológia szekció első előadásában Dr. Pásztor Szabolcs szólt az ágazat aktualitásairól és támogatásairól. Mi lehet az időnként gyakoribb vetélések oka és hogyan védekezhetünk? Ezt mutatta be Dr. Német Zoltán. A nagyüzemi nyúltelepeken 2018-tól végzett kokcidiózist okozó Eimeria fajok oociszta vizsgálataik kapcsán Demeter Csongor számolt be az évenkénti és az életkoronkénti fertőzöttségi szintről és a kimutatott fajok megoszlásáról. Intézetünkből Dr. Eiben Csilla a magyar óriás anyanyulak szaporaságáról és nevelőképességéről, míg Kissné Dr. Váradi Éva a fajta spermatológiai és ondómélyhűtési vizsgálatairól tartottak előadást. Emellett résztvevőként az Intézetet képviselte Dr. Végi Barbara, Dr. Drobnyák Árpád, Török Éva és Csobán Milivoj is.
A Takarmányozás szekció levezető elnöke Dr. Bodnár Károly volt. Milyen arányban adható egy étolajipari melléktermék, a 20%-os nyersfehérje tartalmú extrahált napraforgódara, mint alternatív fehérjeforrás a növendéknyulak takarmányában? Erre adott választ Dr. Atkári Tamás előadása. Mayer András néhány takarmány alapanyag kémiai és rostösszetételéről, majd háromféle rosttartalmú takarmánynak a növendéknyulak termelésére gyakorolt hatásáról tartott előadást. Hogyan hat a takarmánykorlátozás a gyógyszermentes takarmánnyal hizlalt nyulak termelésére, vágóértékére és egészségére? Erről szólt Dr. Matics Zsolt előadása.
A hagyománnyá vált Kerekasztal beszélgetés levezető elnöke Juráskó Róbert, a résztvevők Dr. Atkári Tamás, Fejes György, Johann Gerber, Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, Sándor Ferenc és Dr. Wagenhoffer Zsombor, a téma pedig a nyúlágazat helyzetének megvitatása volt. Bevezetésként Juráskó Róbert előadásban foglalta össze a 2022. évi hazai nyúltenyésztés helyzetét. Ezután hét témajavaslatot tett: Állatjólét, állatvédelem, tartástechnológia (1); Állategészségügy, gyógyszerhasználat (2); Termelési költségek emelkedése (3); Húsfogyasztás, húspiac (4); Nyúlágazati támogatások (5); Munkaerőhiány, oktatás, kutatás, együttműködések (6); Jövő nyúltenyésztés a világban, Európában és Magyarországon (7). A pontról pontra zajló vita hasznos információt adott az ágazat kihívásairól és a lehetséges megoldásokról.
A szakmai napot a WRSA magyar tagozatának éves ülése zárta, amin Dr. Eiben Csilla titkárként vett részt. A regisztrált résztvevők megkapták a konferencia kiadványt és nyúlhúsból készült ételeket is kóstolhattak.