A gyepek egy része száraz, szikes vagy szikesedő területen található. Mikrodomborzatuk igen változatos. A magasabban elhelyezkedő részeken kisebb foltokban homoki sztyepréteket láthatunk, míg az alacsonyabb térszíneken szép kifejlődésű szikeseket. Ide tartozik az ürmös szikes puszta és a foltokban megjelenő kiskunsági vakszik állományai is. A gyepek kisebb része üde, nedves területen fekszik, részben a csatornák és vízelvezető árkok mentén. Elsősorban mocsárréteket, de kisebb foltokban kiszáradó kékperjés lápréteket is láthatunk. Jellemző fajaik: a réti peremizs, a magyar sóvirág, a homoki baltacim, a homoki és a sziki útifű, a réti és a sokvirágú boglárka, a jakabnapi aggófű és a sokvirágú habszegfű. Védett ritkaság az érdes csüdfű, budai imola, az agárkosbor, a kisfészkű aszat és a mocsári kosbor.

A területen két tó található, a hozzájuk kapcsolódó jellegzetes növényzettel. A vizes élőhelyekhez tartoznak a vízelvezető csatornák, árkok is. Szintén ide sorolhatók bizonyos, vízhatásoknak erőteljesen kitett fás területek. Jellemző növénytársulások: nádas, széleslevelű gyékényes, harmatkásás.

Az intézet területén több erdő is található. Ezek nagyobbik része erdészeti művelés alatt áll. A legfontosabb állományalkotó fás szárú fajok az erdei fenyő, a fehér akác, a nemes nyarak, de őshonos fajok is előfordulnak, például kocsányos tölgy, fehér nyár, mezei juhar. Az erdei lágyszárúak közül figyelmet érdemel a védett pionír növényfaj, a széleslevelű nőszőfű előfordulása.

A gyepes társulásokat sok helyen fa- és bokorcsoportok, fasorok szegélyezik. Ezeknek jellegzetes faja a területünkön mind nagyobb teret hódító magas kőris. A természetes élőhelyek megőrzése fontos feladat, hiszen egy fajta „zöldfolyosót” képeznek, és a különböző gyeptípusokat összekötve bizonyos fajok terjedését teszik lehetővé. Ezeknek az élőhelyeknek a lágyszárú növényfajait részben a gyepek növényei (pl. gumós lednek), részben erdei fajok (pl. hólyagos habszegfű), illetve ruderális növények (pl. mezei katáng) alkotják.

A területen számos védett, illetve fokozottan védett állatfaj előfordul. A tavon egykor rendszeresen költött, de táplálékát keresve ma is megpillantható a bakcsó, melynek ez az egyetlen ismert Tápió-vidéki fészkelőhelye. A nádasok jellegzetes fészkelő madara a nádi rigó, a foltos nádiposzáta és a nádi sármány. A nyílt vízfelület sok madárfaj számára jelent táplálkozó helyet, elsősorban a gémféléknek (pl. nagy kócsag). Vonulási időben is sok faj (gémfélék, fekete gólyák és tőkés récék) keresi fel a területet, utóbbiak sok esetben egész télen itt maradnak, csak keményebb hidegekben vonulnak délebbre. A gyepek jellegzetes fészkelő madara a mezei pacsirta, a sárga billegető és a rozsdás csaláncsúcs. Fás, ligetes élőhelyeken előfordul a ritka, fokozottan védett szalakóta, valamint az egész Európában csökkenő állományadatokat mutató kis és tövisszúró gébics.

A fekete harkály, a zöld küllő, a nagy fakopáncs és a búbos banka is költ a területen. A szomszédos homokbányában költ a gyurgyalag, táplálkozás közben gyakran látni az intézmény területén is. Rendszeres téli vendég a süvöltő. Bizonyos időközönként a fenyőrigó, a léprigó és a csonttollú is megjelenik, gyakoribb vendégünk a tengelic és az erdei pinty. Ragadozómadaraink közül a mezsgyehatároló nyárfákon fészkelő egerészölyv és a vörösvércse érdemel említést, valamint az üzemi épületünkben megtelepedett macskabagoly. Fontos és rendszeres madárvédelmi tevékenységünk a téli etetés, ill. fészekodúk kihelyezése, karbantartása. A madarak mellett, hüllőket, kétéltűeket (tavi béka, vizisikló, mocsári teknős) is gyakran látni az intézet tavában, de számos különleges ízeltlábúval is találkozhatunk, így pl. a parti vidrapókkal szintén tavunk környékén, a fás, ligetes élőhelyeken pedig orrszarvú- és szarvasbogárral. Újabban szongáriai cselőpókot is látni a napsütésnek kitett, gyorsan melegedő talajfoltokon.